szökökutas Fő utca- Sétáló utca

....

Lassan halk léptekkel közlekedtem az utcán. Az idő hűvös volt, mint mindig szeptemberben. Az egyem egy kis része Elancourt-on járt. Emlékeztem, hogy ilyenkor a faleveleket hogy söpri ide-oda a szél a földön...az illatokra, amik mindig körülbolyongtak és a látványra, amit már nagyon-nagyon rég nem láttam a saját szemeimmel. Mostanában túlságosan is el voltam foglalva a munkámmal és magammal. Még azt a nem túl sok ismerősömet is elhanyagoltam és a családom...nos róluk fogalmam sem volt. Nagyot sóhajtottam, majd leültem egy padra és az eget kezdtem tanulmányozni. Csend volt. csend, mely kezdett idegesíteni. Az elmúlt fél évben rengeteget voltam csendbe a gondolataimmal és kezdtem úgy érezni, hogy társaságot szeretnék magam mellé...

Cseppkő Barlang

Amikor beértem a sétáló utcába lelassitottam és nézzelődni kezdtem.
Egyszer csak észre vettem egy lányt az egyik padon aki elég magányosnak tünt.
Lassan elindultam felé, majd amikor mellé értem, halkan ráköszöntem.
-Jó napot a nevem Lanc és láttom magányos vagy. Leülhetek melléd?

Gondolataimból egy férfi hangja szakított ki. Mikor felnéztem láttam az illetőt előttem álldogálni. Zavartan hajtottam le a fejemet, majd gyors levegőt vettem és megszólaltam:
- Jó napot! Persze, ülj csak le.- Válaszoltam gyorsan. Éreztem, hogy nem ember, ő volt a második, akivel összetalálkoztam itt létem alatt, és meg kell mondanom féltem tőle. Iszonyatosan rettegtem, hogy bántani fog.... Ilyenkor hiányoltam Nikolai-t és Morduch-ot.

Éreztem,hogy fél tőlem és probáltam megnyugtatni.
-Ne féljen kisasszony, nem akarom bántani.-mondtam halk hangon, majd leültem a pad másik végére.-Engedje meg,hogy bemutatkozzak rendesen. A nevem Sir Lancelott de Voor, de mostanság már csak Lanc Elliot-nak hívnak. De a barátaim csak Lanc-nek. Önt hogy szólithatom?

- Ne--nemféle.- Mondtam eléggé bizonytalanul, de igyekeztem ténylegesen így tenni. Mikor bemutatkozott egy apró mosolyt engedtem meg, majd halkan én is megszólaltam.
- Az én nevem Lucy.- Zártam rövidre a bemutatkozós részt. Nem bíztam benne...egyáltalán senkiben sem bíztam, és nem tartottam túl jó ötletnek elárulni a teljes nevemet.
Gondolkodás közben szőke fürtjeimbe túrtam és hagytam, hogy a szél kicsit megmozgassa a hajszálaimat.

Rendben Lucy.-mondtam,majd figyeltem,hogy mit csinál.-Ha nem túl indiszkrét a kérdés,akkor megkérdezhetem,hogy milyen természet feletti lény vagy? Tudod,ha akarnám simán kiszedhetném belőled az információt,de nem bántalak.-mosolyodtam el,kivillantva a fogaimat.-Tudod tiltja a lovagi kódexem.

Mikor megpillantottam az agyarait, már azonnal tudtam, hogy VÁMPÍR. Agyamban egy piros gomb villant fel, hogy meneküljek most azonnal. Ijedten ugrottam fel a padról.
- Jobb...jobb ha én most megyek..- Kezdtem el hátrálni. Farzsebembe nyúltam a telefonomért, hogy Nikolait hívhassam. Mindeközben egy pillanatra se vettem le a tekintetemet Lanc-ról.

Amikor felpattant a padról,adtam neki egy kis egér útat,majd a háta mögé suhantam és megálltam karba font kezekkel.
-Mondtam,hogy ne félj tőlem nem bántalak,csak tisztázni akartam,hogy mi is vagyok.-mondtam,majd óvatosan megfogtam a felkarját.-Mond hallottál már az Artúr legendákról?

Mikor mögöttem termett és megfogta a kezemet elöntött a pánik.
- Eressz el!- Mondtam idegesen, de próbáltam komoly lenni. Mikor a kerekasztalos dologról kérdezett bólintottam, majd csnedben álltam. Készem voltam arra, hogy bármelyik pillanatban láthatatlanná váljak, de addig nem akartam megmutatni a képességeimet, míg biztosan meg nem akar támadni.

-Szóval hallotad a legendákat.-mondtam.-És nem emlékszel egy ottani Sir Lancelotra?
Elengedtem a karját és továbbra is vártam,hogy mit reagál.
-Tudod én nem vagyok gonosz,mint a többi vámpír. Én probáltam megőrizni az emberi értékrendemet és nem bántani senkit. Mond, mit tudsz rólam a legendák alapján?

Ismét bólintottam, majd mikor elengedett két lépést hátráltam.
- Lancelot volt Arthur király lovagja. Bölcs és magabiztos, rettenthetetlen katona, aki a nemes ügyeket védte, azt hiszem.- Mondtam kicsit se bátor hangon.
- Szóval te lennén az a Lancelot?- Kérdeztem némi csend után.

-Miért olyan nehéz lenne ezt elhinni?-kérdeztem.-Tudod, Artúr elküldött megkeresni a Szent Grált és onnan már vámpírként tértem vissza.-válaszoltam a kérdésére.
-Ha még mindig telefonálni akarsz és idehívni valakit tedd azt, igérem nem fogok védekezni.....NAGYON.
Lassan messzebb léptem tőle és hagytam,hogy gondolkozzon.

Lassan előhúztam a telefonomat a zsebemből és megnéztem a képernyőt.. Láttam, hogy az Nikolai felvette már és tudtam pontosan, hogy hallotta, amit a vámpír mondott.
- Én...rzt nem teljesen értem.- Mondtam., majd kinyomtam a telefont. Tudtam, hogy pár másodperc és itt lesz Nikolai, de addig is mentenem kellett a menthetőt.
- Erről sose volt szó a legendákban..- Motyogtam, majd abban a pillanatban meg is érkezett mellettem a bátyám. 178 centis testmagasságával ő volt családunkban a legmagasabb, persze csak Conrad után. Nikolai egyből elém lépett, majd hatalmas kardot ragadott a kezébe.
- Vámpír jobb lesz, ha elhordod innen az irhádat.- Sziszegte a fogai között. Sokkal nyugodtabb voltam, hogy itt volt. Óvatosan kikukucskáltam a keze alatt, hogy hogy a vámpír reakcióját is láthassam.

-Szóval te véded ezt a drága hölgyet?-kérdeztem,majd mikor előhúzott egy kardot,lassan rá néztem.-Nem való az gyerek kezébe.
Miközben beszéltem lassan oldalra léptem,majd hirtelen elindultam a férfi felé. Mivel én már lassan 670 éves vagyok, semmiség volt elvenni tőle a fegyvert.
-Nem akarlak bántani.-mondtam nyugodtan, miközben a saját kardját szegeztem a torkának.-Nyugi.

Eltátottam a számat, mikor Nikolai kezéből kivette a kardot és bátyám torkának szegezte.
- Ne...- Kiáltottam fel és Nikolai elé léptem.
- Ne bántsd!- Kértem szinte könyörögve. Hirtelen éreztem, hogy még három tündér érkezik közénk: Sebastian, Kaderin és Conrad. Mindhármuk kezében hatalmas kard állt masszívan.
- Vámpír, miért nem a magadfajtával kezdesz ki?- Kérdezte Conrad és egy könnyed mozdulattan maguk mögé tuszkolt. Kaderin és én álltunk hátul, várva, hogy mi fog történni.
- Mit kerestek itt?- Néztem sógornőmre.
- Ismered Sebastian-t, megvédi ami az övé...- Mosolygott rám. Imádtam Kaderin-t, nem csak azért, mert csupán tíz centivel volt nálam magasabb, hanem azért is, mert mindig lazán vette a dolgokat.
- Sebastian...- Indultam előre.
- Ne bántsd!- Néztem rá, mikor elé álltam. Kérdő tekintettel nézett rám.
- Húgi, tudod, hogy ez egy vérszopó?- Kérdezte idegesen. Nagyot nyeltem, majd bólintottam.
- Tudom, de abból nem származik semmi jó, ha itt elkezditek egymás vérét ontani, te is tudod.- Motyogtam, majd lekaptam a tekintetemet. Pár másodperc múlva hallottam, ahogy Sebastian kardja a hüvelyébe csúszik.
- Most megúsztad vámpír, de ha még egyszer hozzáérsz a húgomhoz, a fejeddel együtt térek haza.- fenyegette meg Sebastian Lancelot-ot, majd magához ölelt.
- Jobb lenne ha hazamennél, nem hagylak itt vele.- Súgta nekem.

-Tündér,ha akartam volna a húgod már rég az enyém lenne és ti ia a saját véretekben fetrengenétek.-vettetem oda félválról,majd markolattal előre visszanyújtottam a kardot az elöbb lefegyverzet tündérnek.- Egy szerencsétek,hogy nem vagyok haragtartó és nem élek tündér vérrel.
Lassan elfordultam és elindultam az utca másik vége felé, majd lassan visszanéztem.
-A fenyegetésedre pedig annyi a reakcióm,hogy voltak már nálad nehezebb ellenfeleim is. Ha komolyan küzdeni akarsz akkor játszunk rendes szabályok szerint.

Éreztem, hogy a vámpír szavaira Sebastian keze ökölbe szorul.
- Bastian, ne...- Kértem, mikor ellökött magától és eszeveszett tempóban követni kezdte Lanc-ot. Megértettem, ogy aggódott miattam és hogy sose tudta elfogadni, ha ellenfelei lenézik, de most nagyon is féltettem. Kaderin-ékre pillantott, hogy mit mondanak ezek után.
- Ne aggódj Lucy, Sebastian meg tudja védeni magát.- Nyugtatott Nikolai.
- Nikolai, én nem csak Sebastian-t féltem.- Motyogtam s abban a pillanatban már háttal is voltam nekik és a két félt néztem.

Láttam,hogy Lucy bátyja elindul felém. Lassan teljesen megfordultam és vártam a támadását.
-Szóval játszunk?-mosolyodtam el,miközben elhajoltam az első támadás előll,majd visszonoztam egy hatalmas bal horoggal.

Mikor láttam, hogy nemsokára összecsapnak elindultam egyenesen kettőjük közé. Megálltam pontosan közöttük, majd Lanc köré egy védelmi burkot csináltam.
- Lucy engedd el!- Mordult rám. Megráztam a fejemet, majd Kaderin-re néztem.
- Vidd haza légy szíves. Nem akarom, hogy baja essék.- Néztem a lányra, aki bólintott, majd kézen fogta Bastian-t és pár pillanat múlva eltűntek. Elengedtem Lanc körül a burkot, ami eléggé legyengített. Így is eléggé ki voltam merülve, hát még ezek után. Még egy gyors pillantást vetettem a férfira, majd bátyáimhoz lépkedtem.
- Evi, gyere, haza kísérünk.- Bökött a fejével Conrad a lakásom irányába.
- Igen, az jó lesz..azt hiszem.- Motyogtam és lassan elindultam. Még a vállam fölött visszanéztem Lanc-ra.
- Sajnálom, nem így akartam ezt...ha megbocsájtasz én most megyek.- Mutattam a bátyáimra, akik kíváncsian nézegettek ránk.

Hirtelen éreztem,hogy valami körbe vesz és nem tudtam támadni.
Amikor Lucy testvéréjék elmentek és Lucy is elköszönt utána szóltam.
-Lucy,minden tiszteletem a tiéd és a bátyád bátorságáé, de legközelebb ne avatkozz bele a viadalba,mert csúnya bajod is eshet.

- Lehet, de vállalom a kockázatot a bátyám életéért.- Néztem a szemébe komoly tekintettel, majd teljesen szembefordultam vele.
- Egyet árulj el nekem...miért árultad el nekem, hogy mi vagy? Mert ha jól sejtem, te tudtad, hogy mi vagyok és azt is, hogy mi, tündérek bujkálva élünk előletek...Csak azt nem értem, hogy akkor tényleg mire volt ez jó?

-Jól sejted. Én már a kezdetek óta tudom,hogy mi vagy és hogy miért félsz tőlem.-válaszoltam a kérdésére.-Az hogy miért fedtem fel magam? Talán azért mert 670 év magány után azt hittem hogy végre lehet társaságom és nem akartam egyből hazugsággal nyitni.

Kicsit megdöbbentem a kijelentésén. Hátranéztem a fiúkra, akik kérdő tekintettel néztek rám.
- Menjetek csak, azt hiszem innentől megoldom.- Mondtam és egy-egy puszit nyomtam az arcukra.
- Üdvözlöm a sógornőimet és anyáékat.- Néztem rájuk, majd megvártam míg elillannak. Ismét visszafordultam Lanc felé, majd lehajtott fejjel megszólaltam.
- Értem, nos nézd. Én sajnálom, csak nemrég jöttem ide és eléggé...ijedős típus vagyok. Mit szólnál, ha elölről kezdenénk?

-Rendben kezdjük elölről. A nevem Lanc és nem vagyok ember.-válaszoltam,majd egy kicsit messzebb sétáltam,hogy ne érezze azt,hogy a közelségem riasztja.- Én itt lakom az erdőszéli házban és ha a testvéreid is bele egyeznek akkor szívesen láttot vendégek vagytok nálam.