Szent James Kórház

A várós kórháza,amely bármilyen sérülés vagy baleset esettén gyors segitséget tud nyújtani.

Amikor beértem megcsapott a kórház ismerős szaga.
- Utálom az ilyen helydeket.- Súgtam oda kedvesemnek, majd a recepcióhoz mentem.
- Jó napot!- Üdvözölt a pultos.
- Jó napot! A nőgyógyászatot keresem.
- A folyosó végén balra. A doktor úrnál éppen nincs senki. Kopogjon be nyugodtan.- Mutogatta, majd mosolyogva tovaillant valamerre. Megfogtam Lanc kezét, majd elindultam arra amerre mondta. Aztán mikor megtaláltam a doki irodáját bekopogtam, és vártam, hogy az ajtó kinyíljon.

Lucy kezét fogva érkeztünk a kórházba,majd a nővér instukcióit követve az egyik orvos ajtaja elé.
Amikor Lucy bekoppogott, egy erőteljes férfi basszus kiszólt az ajtón,hogy lépjünk be.
Amikor beléptünk, furcsa érzés keritett a hatalmába.
-Itt valami nem stimmel.-rohant át a gondolataimon a sejtelem.

Amikro meghallottam a férfi hangját nagy levegőt vettem és benyitottam. Amint beléptem éreztem, hogy Lanc mintha ideges lenne.
~ Mi a baj szívem?~
Kérdeztem a gondolataimon keresztül, majd amikor megpillantottam az orvost rámosolyogtam.
- Üdv!- Köszöntött minket.
- Üdvözlöm! Lucy Cuiron vagyok. A nővér a pultnál azt mondta, hogy éppen nincs senki magánál, és ha kopogok a doktor úr fogadni tud.
- Ez így is van.- Mondta, majd Lanc-ra nézett, aki még mindig le volt dermedve.
- Ő.. az úr a... Vőlegényem.- Mutattam b kissé zavarodottan.
- Üdvözlöm. Nos hát akkor foglaljanak helyet és mesélje el, mi az amiért felkeresett.- Mutatott a két előtte álló székre. Finoman becsuktam az ajtót, majd elkezdtem Lanc-ot magam után húzni.

-Valami nem stimmel a dokival.-válaszoltam gondolatban Lucynek,majd mikor bemutatkozott és elkezdett az asztal felé húzni engedelmesen követtem. Lassan leereszkedtünk a székre és Lucy beszélni kezdett.
Én közben az orvost figyeltem a szemem sarkából.

Egy pillanatra felvontam a szemöldökömet Lanc válaszát hallva, majd nekiláttam mesélni.
- Szóval, egy pár napja folyamatosan hányingerem van, kimerült vagyok és eléggé.. érzékeny, sőt... Ha úgy nézzük akkor érzelmileg labilis. Igaz, szívem?- Kérdeztem és Lanc-ra néztem.
- És szeretnénk tudni, hogy valami olyan dolog lehet-e, mint például egy kisbaba, mert engem meddőnek orvosoltak pár évvel ezelőtt.- Tettem hozzá és megszorítottam Lanc kezét.
~ Kérlek, ne aggódj, nem lesz semmi baj szívem!~

Lucy szavai a fejemben megnyugtattak,de azért figyeltem az orvos minden mozdulatát.
Az orvos végig hallgatta Lucy szavait,majd a vizsgáló asztal felé intett.
-Kérem feküdjön fel és engedje,hogy megvizsgáljam.-mondta,majd felém fordult.-Remélem Uram,önt semm fogja zavarni a vizsgálat.
A doki óvatosan megvizsgálta Lucyt,majd elküldött minket ultrahangra,hogy minden biztos legyen.

Csendben felfeküdtem az ágyra és hagytam, hogy a doki megvizsgáljon. Eleinte fura volt... aztán még furább. Aztán, amikor elküldött ultrahangra felsóhajtottam és Lanc-ot kézen fogva elindultam kifele.
- Szívem, nyugodj meg! Ha ideges leszel én is, és nem szeretnék most kiborulni, rendben?- Állítottam meg kedvesemet a folyóson és megcsókoltam.
- A doki meg úgy se bánthat, mert te is bent leszel velem, rendben?

-Tudom,hogy nem bánthat.-válaszoltam Lucynek és megcsókoltam én is.-Csak már az is zavar,hogy hozzád ér.
Lassan sétáltunk a röntgen osztály felé, és amikor odaértünk leültünk az egyik székre.
Pár percel késöbb egy kedves nővérke behívtas Lucyt a szobába hogy elkeszithessék az ultrahang képeket.

Elmosolyodtam Lanc kissé féltékeny megszólalásán, majd csendben elballagtunk az ultrahangra. Pár perc üldögélés után behívtak engem.
- Maradj kint, rendben? Ígérem sietek vissza hozzád!.- Mosolygok rá, majd arcon csókolom és belépek a kis helyiségbe.
- Üdvözlöm! Kérem feküdjön fel az asztalra és tűrje fel a pólóját.- Hangzott a nővér utasítása. Gyorsan lefeküdtem, felhúztam a felsőmet és vártam. Atá pár pillanat múlva a nővérke mellém lépett és valami átlátszó zselés anyagot nyomott a hasamra, ami hideg volt.
- Elnézést.- Mosolygott. csak megráztam a fejemet, aztán csendben a monitor felé néztem, amikor rárakta a hasamra a "leolvasó" szerű dolgot.
- Na lássuk csak...- Hajolt közelebb a képernyőhöz. Szívem vadul kalapált, amikor megláttam, hogy elmosolyodik.
- Hát, gratulálok anyuka. Ezek bizony ikrek.- Mondta mosolyogva, majd a képernyő felé mutatott.
- Ott az egyik kicsi, ott pedig a másik.- Magyarázta, majd megnyomott egy gombot és odanyújtotta nekem. Amikor a kezembe vettem láttam, hogy a képen a két pici van. Szemeimbe könnyek szöktek a boldogságtól.
- Rendben van. Készen is vagyunk. A képet a oktorúrnak mutassa meg, aki majd elmondja mihez is kell kezdenie ezek után.- Magyarázta és letörölte a hasamról a zselét.
- Köszönöm.- Mosolyogtam zavartan, könnyeimet törölgetve. Aztán lehúztam a pólómat és elindultam kifele. Amint kiértem ránéztem Lanc-ra és nem bírtam tovább visszafojtani a sírást. Olyan boldog voltam!

Amikor Lucy kijött és sírva fakadt,már megijedtem,hogy baj van. Lasan közeledtem hozzá,majd egy pillantást vettettem a kezében szorongatott képre. A döbbenettől egy pillanatra megmerevedtem,majd felkaptam szerelmemmet és össze vissza csókoltam.
-Gondolom meglepödtél,hogy terhes vagy?-kérdeztem amikor letettem végre.-Mit mondott a nővérke?

A hirtelen felemeléstől felsikkantottam, majd belefúrtam a fejemet Lanc nyakába.
- Ketten vannak.- Suttogtam a fülébe és belenéztem a szemeibe.
- Ikrek.- Mosolyogtam rá és ismét könnycseppek gurultak végig az arcomon.
- El sem hiszem.. nem... olyan hihetetlen.- Mosolyogtam rá, miközben arcomon a könnyek csak úgy folytak.

Lucy szavai a lelkemnet is megérintették,bár én azt hittem a lelkem elveszett amikor a vámpír létbe léptem.
finoman letöröltem Lucy könnyeit és kézen fogve elindultam vele vissza a dokihóz.
Amikor az ajtó elé értünk bekoppogtam,majd miután válaszoltak beléptünk az ajtón és visszaültünk az asztal elötti székekre.
-Sikerült megcsinálni a képeket?-kérdezte az orvos,majd végignézzet rajtunk és boldog arcunkon.-Gratulálok.

Amint visszatértünk a dokihoz és bementünk egyből gratulált nekünk. A kép finoman odanyújtottam neki, majd vártam, hogy mit mondd.
- Nos, hát ikrek, igen. Körülbelül olyan, három, négy hetesek lehetnek.- Mosolygott ránk.
- De hogy lehet? Azt mondták sose ehet kisbabám, most még is...
- Tudja a meddőség se biztos száz százalékig. És amint látja, maga egyáltalán nem az. Viszont mivel tudjuk, hogy ezt diagnosztizálták magánál nagyon oda kell figyelnünk a két pici növekedésére. Úgyhogy, találkozzunk egy hét múlva ugyan itt ugyan ekkor.- Mondta, majd felállt.
- Hát még egyszer gratulálok anyuka. És apuka, nagyon vigyázzon a drága menyasszonyára.- Nézett ránk. Egy kicsit furcsának találtam már is ezeket a neveket, de inkább nem firtatta.
- Köszönjük doktor úr. Viszlát!.- Köszöntem el, majd Lanc-ot magam után húztam és kimentünk az irodából.

A doki utolsó szavai mélyen érintettek, így kinyúltem felé a gondolataimmal. A gondolatai közt láttam egy helyett ahol mindent vér borittot és a fájdalom aurája lengte be. A doki is ott volt,bár nem ebben a megnyerő és bizalmat ébresztő külsővel. Mintha egy hatalmas farkas lett volna. Próbáltam nyugodtan viselkedni,de nem hagyhatttam,hogy ne tudja meg,hogy tudom a titkát. Gondolataim erejével adtam az agyának egy lökést,majd Lucy húzzásának engedve kiléptem az ajtón.
Mielött becsukodott az ajtó,még visszaszóltam.
-viszlát doktor úr. Remélem még találkozunk.

Mosolyogva megöleltem Lanc-ot aztán megcsókoltam.
- Nem bírom elhinni.. Olyan furcsa.- Néztem rá kedvesen és a hasamra csúsztattam a kezemet.
- Már majdnem egy hónaposak.- Mosolyogva megfogtam kedvesem kezét is és a pocakomra helyeztem.
- Eltudod hinni, hogy pár hónap múlva majd nagy pocakkal fogok mászkálni? Ezt el kell mondanunk a bátyáimnak.- Néztem rá és ismét megcsókoltam.

Visszamosolyogtam Lucyre,majd finoman megsimogattam a hasát.
- Menjünk mondjuk el nekik,hogy mi a helyzet.-mondtam,majd kézenfogtam és elindultunk az otthonom felé.-jkiváncsi vagyok az arcukra.

//Lanc Elliot otthona//

- Én is, de azért csak finoman adjuk be nekik.- Mosolyogtam kedvesemre, majd kézen fogva elindultunk az otthona felé. Bá először nemértettem, hogy miért oda megyünk, aztán rájöttem, hogy még biztosan ott vannak, hogy segítsenek Lanc emberein.

//Lanc Eliott Otthona//

Lassan lépkedtem be a kórházba. Aztán amint beértem a recepciós pulthoz mentem, megmondtam kit keresek és hogy be vagyok jelentve, majd odasétáltam a doki ajtajához és leültem egy székbe.
- Bejössz velem, vagy kint maradsz?- Kérdeztem Lanc-ot kedvesen, miközben a kezét szorongattam továbbra is.

Amikor megérkeztünk, megint az a furcsa érzés keritett a hatalmába, mint a múltkor.
Lucy kérdésére elmosolyodtam,majd felé fordultam.
-Természetesen bemegyek veled.-válaszoltam.-Egy férfi sem érinthet meg a tudtom nélkül. Akár orvos akár nem.
Pár perc várakozás után nyilt az ajtó és a doki asszisztense kiszólt,hogy bemehetünk.

- Jól van.- Mosolyogtam rá, majd felálltam és elindultam befele. Amint beértünk a doki felállt a székéből.
- Jó napot! Hogy van a kismama?- Kérdezte tőlem, majd egy székre mutatott én pedig bele is ültem.
- Remekül, köszönöm.- Mosolyogtam, majd tovább fogtam Lanc kezét.
- Nos, az remek. Akkor kérem menjünk át a másik szobába egy ultrahangra, aztán vért is vennék öntől, és azt hiszem ennyi lesz mára.- Mondta, majd felállt és mutatta hogy merre kell menni.
- rendben.- Válaszoltam, majd utána mentem. Felfeküdtem az asztalra és feltűrtem a pólómat.

Amikor beléptünk megint felerősődött a sejtésem,hogy a dokival nincs valami rendben.
Lassan megint elkezdtem a gondolataiban tapogatozni,de egy erős falba ütköztem.
Közben figyeltem,hogy mi történik és követtem Lucyéket.
Amikor kedvesem feltürte a pólóját és a doki valami féle zselét kent a hasára figyelni kezdtem.
-Egészségesek a gyerekek.-mondta az orvos és közben egy pillanatra egy kép villant fel az agyában, ahogy gyermekek testével és lelkével táplálkozik.
Lassan mozdultam,hogy ne keltsem fel senki figyelmét és megálltam a doki háta mögött mint egy fenyegető árnyék aki az első rossz mozdulatra támadni fog.

Csendben és mosolyogva figyeltem, hogy a doki mit mond.
- Ez nagyon jó hír.- Mondtam, majd amikor Lanc a doki mögé lépett kérdőn néztem kedvesemre.
- Szerinted is jó hír, Lanc?- Kérdeztem, majd gondolatok segítségével üzentem neki.
"- Szívem, mi a baj?"

Lucy gondolati kérdésére megosztottam vele a képet amit a doki fejében láttam.
-Ne izgasd fel magad,nem szabad megtudnija,hogy láttuk a gondolatait.-üzentem vissza gondolatban.
-És mondja doktor úr mikorra várhatoak a kicsik?-kérdeztem az orvost és biztatoan rámosolyogtam,pedig szívem szerint kitekertem volna a nyakát.

- Nos, ha jól számolom, akkor a babák, most olyan két hónaposak, úgyhogy téli babák lesznek, én januárt mondanék, de február előtt már biztosan boldog szülők lehetnek.- Mosolygott a doki, majd egy törlőkével elkezdte letörölni a hasamról a zselét.
- Óh ez remek.- Mosolyogtam, majd óvatosan felültem.
- Igen. Nos amire figyelnie kell, hogy ne igyon semmiféle szénsavasat, csak vizet. Egyenlőre most csak ez van, utána majd még megnézzük, hogy hogy alakul a dolog.- Mosolygott a doki.
- Rendben, de ugye nincs semmi bajuk?- kérdeztem kissé félve és a kezemet a hasamra csúsztattam.
- Ne aggódjon, minden a legnagyobb rendben van.- Mondta.